A Kuvasz marketingje és piaci esélyei I.

Time to read
7 minutes
Read so far

A Kuvasz marketingje és piaci esélyei I.

Tue, 11/07/2017 - 19:54
Posted in:
0 comments

2017. március 8-án egy szakmai beszélgetés alkalmával kérte fel a PDF Állat- és környezetvédelemi Alapítványt az akkor még hivatalában lévő Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid miniszteri biztos úr, hogy fogalmazza meg a kuvasz lehetséges marketingjét és annak megvalósítási tervét. Ezt elkészítettük, vele megtárgyaltuk, a kérdéses pontokat finomítottuk és véglegesítettük. Ezt az anyagot ismertettük később, többek között V. Németh Zsolt Hungarikumokért felelős Államtitkár úrral, illetve a továbbiakban az OMÉK 2017. évi az ügyet is tárgyaló kiemelt szakmai konferenciáján mutattuk be.

Ezzel elérkezhetett a megvalósítás fázisa. Azonban adódtak és adódnak problémák, amelyek leginkább kuvaszos összefogással lennének megoldhatók. Nagyon vártam sokad magammal az ez év októberére tervezett Dinnyési Találkozó alkalmát, melyen a várakozások szerint együtt-gondolkodás indulhatott volna el, illetve válaszok kezdhettek volna körvonalazódni ezekre. Szomorúan voltam kénytelen tudomásul venni, hogy összetett okok miatt a rendezvényre mégsem kerülhetett sor.

Amit az elmaradt találkozó alkalmával kötelességemnek tekintettem volna felvetni, az annak a kérdése, amely a marketing tervezésénél is az elsődleges kérdőjelet felvető szegmens volt, azaz, hogy milyen feladatot tudunk elképzelni a jövő kuvaszai számára! Mára jobbára két alapvető megközelítési irány látszik, amelyek éppen a helyzet kezeletlensége okán több részre szakítják a fajta jelenlegi képviselőit. Vitás esetek adódnak, melyben nincs egységesen elfogadó és befogadó, a közösséget esélyeiben egyenlő vitahelyzetbe hozó szakmai fórum. Sokkal inkább van személyes véleményektől fűtött hangulat a “másik irányú” vélemény megformálóival szemben. A magáétől különböző véleményt nem tudomást vevő, a homokba a fejét dugó ember politikája azonban nem járt eredménnyel. Szekértáborok alakultak ki. A párbeszédet el kezdeni és a végére kell érni a fajta megmaradása érdekében.

A két alapvetően szemben álló megközelítés a kuvasz jövőjében pedig egyfelől a kizárólagosan vett esztétikai kutyázás, a kiállítási világban célként kitűzött siker elérése érdekében megvalósuló motivációval együtt, mely tévesen, de kizárólagosan egybe fonódik a családi kutya szereppel. Ezen utóbbi leginkább a “szőrös gyermek”, “játszótárs a gyereknek, vagy a magányosoknak” “elegáns társasági kutya” szlogennel megfogalmazható felhasználói igények mentén látszik rajzolódni. Ez nem tartozik a fajtánk természetes karakterébe, inkább egy, a modern fogyasztói társadalom által éltetett elvárás, melynek kitöltésére szereplők kerestetnek. Átfogalmazva, ez a vásárlói szegmens elvárja, hogy a fogyasztási terméke az ő igényeihez igazodjon. 

Másfelől pedig a fajta kialakulásából és karakteréből adódó lehetőség, a nagytestű őrző-védő pásztorkutyai feladatkör. Mely ugyan a kuvaszra jellemző és egyben a fajta történeti kialakulásával intakt ismertetőjegyeket tekinti alapnak, de mára, mint funkcióterület spontán nem elérhető, hiszen az elmúlt évtizedek során a Kuvaszok iránt több okból is elfordult az ez irányú kereslet.

A Kuvasz marketingje és piaci esélyei Vitatkoznék azzal a többek által felvetett gondolattal, hogy az őrző-védő pásztorkutyás piac szűnt volna meg, húzódott volna vissza, esetleg vált volna kevésbé tőkeerőssé! A helyzet az, hogy éppen, hogy reneszánszát éli. Világviszonylatban és Magyarországon is feljövőben van, csak más fajtákat részesít előnyben, melyek tenyésztési folyamata minőségében többet produkál, mint a kuvaszé ebben a vetületben. A környezetvédelmi szempontok globális térnyerésével, illetve az agrár gazdálkodás szerkezeti differenciálódásával, a minőségi növénytermelés és állattenyésztés termékeire rohamosan növekvő igény megjelenése kapcsán láthatjuk ezt be. Jómagam napi gyakorlatot ebben a folyamatban akkor szereztem, amikor is egy nemzetközi szervezet egyik témavezetőjeként segédkeztem Dél-afrikai és a Szubszahara-afrikai régió egyes területeitől kezdve Brazília, Chile, Venezuela, illetve Kelet-India bizonyos régióiban ilyen rendszerek tervezésében, létesítésében, átalakításában. Itt is számos kutyafajtát kipróbáltak a gazdák és előkelő teret kaptak az Európából származó nagytestű pásztorkutyafajták, ezek között is az Abruzzese és a Pireneusi hegyikutya. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy egy országra, vagy ország csoportra korlátozódó folyamat, hogy élénkül a kis és közepes gazdaságok jelenléte és tere az agráriumban, amely befogadhatja akár az autentikus Kuvaszt. Hanem globális jelenségről beszélünk, mely széles nemzetközi támogatást élvez. Így amennyiben egy fajta fel tudja mutatni a szükséges potenciált, abszolút sikerre számíthat Sajnálatos, hogy éppen ekkor, ezen a területen súlyos nehézségekkel küzdünk.

Ami a fent említetten a felhasználói esztétikumot és az érzelmi társ igényét kielégítő piaci lehetőségeket illeti, azzal kapcsolatban fokozottan nehéz helyzetben vagyunk. A kuvasz eredeti képességei és készségei ezzel a modern korban fogant elvárással sok szempontból ellentétesek. Így annak megfelelni spontán nem is képes a fajta anélkül, hogy mind a fenotípusban ne jöjjenek létre az alaptípust megbontó változások, mind pedig a genetikai gyengülés ne lépne fel. (Itt leginkább a beltenyésztettség magas fokára, a zárt törzskönyi nyilvántartás alkalmazásának a biodiverzitást erősen csökkentő következményére, továbbá a növekvő számú veleszületett egészségügyi kockázatokra gondolhatunk.) Tehát, a kuvasz számára ez a piaci szegmens jelenleg spontán nem bejárható. A fajta teljes, és az alapértékeit megváltoztató átalakítást kíván még akár csak az "elfogadhatóság" is ebben a piaci szegmensben. Alaposan megfontolandónak tűnik, hogy éppen a Hungarikummá válás alkalmával a magyar kutyafajták eredeti képességeinek és értékeinek megtartását célzó állami törekvés idején, olyan irányelv fogalmazódhat meg, mely de facto és de jure, azaz elviekben és a gyakorlatban is szembe megy azzal. A kuvasz marketing logikájának megalkotásakor, míg az autentikus kuvasz képe egy stabil útirányt rajzolt fel, és nem hagyott kételyeket maga után, addig a fentiek okán kiemelt gondossággal kezeltük ezt a "boldogság-kuvasz" útirányt. Az alábbi példával lehetne hatékonyan szemléltetni a "boldogság-kuvasz" lehetséges karrierjét.

Az alapvető szempontokat tekintve a “kutyás boldogság piac” felfogható egy nagyáruházként, amelyben a hétköznapi élelmiszerektől egészen a delikátesz termékekig, a háztartási szerektől a tőkehús pultig minden megtalálható. Eladóként a helyzet az, hogy tudomásul kell vennünk, mely szerint is az áruház szerkezete és berendezése is tervezett. Emberi elme hozta létre és ki is alakította a specifikus vásárlói igényt a túloldalon. Tehát jóllehet a kutyás boldogságra a piaci igény mára önjáró jelleget mutat, de alapvetően nem önmagát hozta létre és tartja meg! Ezt azért fontos megértenünk, hogy átlássuk, hogyan működik a mindennapokban és megtudjuk határozni létjogosultságát, illetve ide kapcsolva a kuvasz számára elfogható megjelenési rendet. Ezt a virtuális áruházat tehát annak ismeretében tervezték tervezői, hogy a konkrét élvezeti cikkek forgalmát támogassa, mivel ott jelentkezik a legnagyobb kereslet és minden más, részszükségletet kielégítő áruosztály is meglegyen ugyan, de annak az érdekében létezhessen, hogy az élvezeti cikkek vonzás-erejét a maximumra emelje! Gondoljunk arra, hogy éppen ezt a logikát tapasztaljuk a bevásárlóközpontokban is, amikor oda betérünk és vásárolni szeretnénk. Ez a háttérben meghúzódó stratégia hat ránk, ez vezérel a sorok között bandukolva. A kuvasz ebben a rendszerben a bekerülésért is meg kell, hogy küzdjön és ezután pedig szükségképpen alárendelt áruosztályon kaphat helyet egy rossz elrendezésű polcon. A kiemelt, élvezeti cikkeket kínáló emelvényeken ugyanis azok mutatják be portékáikat, akik eleve az áruház meglétével nyernek létjogot. Ezekben az esetekben ugyanis az aruház és az általa keltett vásárlói igény adja meg a fajtakaraktert. Ez elsődlegesen az ő játszóterük! Újaknak pediglen nincs kiadó tér. Ha üresedés van az élvezeti cikkek polcain, az alapjaiban gyengíti az áruházat magát, így ennek esélye csak matematikai. Azaz előnyös, kitüntetett piaci szituáció a kuvasz számára, a fajta legteljesebb forma és karakterváltásával sem érhető el a "kutyás-boldogság" virtuális áruházán belül.

Vegyük észre, hogy ez egy fogyasztói piac formátuma. A legkívánatosabb árutípus tartósan marad a polcokon, mindegyik más azonban gyorsan elfogyasztásra kerül, és jön helyette egy másik árucikk! Kizárólagosan ebben az áruházban való szerepvállalás esetén a kuvasz fajta megújulása és megmaradása reális veszélynek van kitéve. Egy kisebb vásárlóközönség bizonyosan teremthető, de ott az igényszint kielégülésével a "kuvasz-boldogság" elnevezésű termék azonnal leváltásra kerül, amikor a rendszer körbeér.  Ez a logika igaz az egyes egyedekre ás a fajta összegészére is. Ez sem pillanatnyilag, sem egy rövidebb ideig, hosszú távon pedig kifejezetten nem támogatja a fajta fennmaradását és biodiverzitásának kívánatos mértékű visszaszerezhetőségét.

Éppen a fentiek miatt a kuvasz magyar kutyafajtát helyzetbehozó komplex stratégiát állítottunk fel és kezdtünk el megvalósítani, amely egészségesen enged teret a különböző irányú, kínálkozó piaci lehetőségek között a fajta mai érdekeinek. Nagy öröm volt a megbeszéléseken egységesen elismerő szavakat hallani, mind a szaktárca, mind a HáGK képviselője részéről. Az összefogás erejében megerősödve fogadtuk, hogy a többi magyar kutyafajta képviselői közül mind többen élnek a konzultációs lehetőséggel velünk, illetve szorgalmazzák a közös lépéseket. Ezért örülünk, hogy a KEPCon Közép-európai Pásztorkutyás Konferencia kapcsán és a fotózásaink alkalmával is csatlakoztak hozzánk “testvéreink”.

 Hajnal Gyöngyi
 

A Kuvasz marketingje és piaci esélyei